Krémes szedres süti airfryerben

A nyárban az a legjobb, hogy ilyenkor tényleg minden adott egy jó sütihez – csak ki kell nyúlni a gyümölcsöskosár felé. A szeder most épp tökéletes, és bár legtöbbször csak úgy magában elcsipegetjük, néha érdemes belőle valami egyszerűt sütni.
Olyat, amit nem túl nagy felhajtás elkészíteni, de mégis megadja azt az érzést, mintha kicsit ünnepibbé tennénk vele a nap végét.

Hozzávalók:
Kekszes alaphoz:
- 60 g darált zabkeksz
- 25 g olvasztott vaj
Krémhez:
- 250 g mascarpone
- 2 tojás
- 3 evőkanál görög joghurt
- 3 evőkanál méz (vagy más édesítő, ízlés szerint)
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 1 evőkanál citromlé (opcionális, de frissítőbb lesz tőle)
Tetejére:
- kb. 100 g friss vagy fagyasztott szeder

Elkészítés:
- Keverjük össze a darált zabkekszet az olvasztott vajjal, a keveréket nyomkodjuk bele a kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tortaforma aljába.
- Keverjük simára a mascarponét a tojásokkal, joghurttal, mézzel, vaníliával és citromlével. Ne verjük túl, csak dolgozzuk össze krémesre.
- Egyenletesen simítsuk el a masszát a kekszes rétegen.
- A gyümölcsöket enyhén nyomkodjuk bele a krémbe – szépen megsülnek majd a tetején.
- Helyezzük a formát az airfryerbe, és süssük 160 °C-on 25 percig. Akkor jó, ha a közepe még éppen remegős, de a szélei már szilárdak. (Ha túlságosan pirulna a teteje, félidőben lazán fedjük le alufóliával.)
- Először hagyjuk szobahőmérsékleten hűlni, majd tegyük hűtőbe legalább 1–2 órára, de legjobb, ha egy éjszakát pihen. Szeletelni hűtés után a legegyszerűbb.

Elkészítetted a Krémes szedres süteményt airfryerben? Írd meg hogy ízlett! Fényképét szeretettel várom az instagramon @konyha.regeny!